Pitvarevő
első fejezet: a tér és a környék, vagyis mi, hol, merre, mennyi
Itt vagyunk a sivár, kietlen jövőben – ismerős sablon, mi?! Ez nem igaz: a jövőben vagyunk, bő 300 évvel a jelentől, a fantáziavilágom egy olyan szegletén, amely sosem fog bekövetkezni. Hogy miért? Miért nincs világbéke? Egyszer egy nagyon értelmes ember azt mondta, hogy azért nincs világbéke, mert ha a buszon ketten állnak, és csak egy szabad hely van, úgyis összevesznek rajta, és minden kezdődik elölről. Ez a helyzet az itteni környezettel is: képzeljen el egy világot, ahol mindenkinek van párja, meg is találta és örökké szeretik egymást. Ez a rózsaszín rendszer. A gyerekeket születésükkor összeteszik páronként, amit a DNS alapján, és egy speciális kóddal visznek végbe, ami az emberi szövetekben található. Ha két kód pontosan megegyezik, akkor a két ember egymásnak van teremtve – egyszerűnek hangzik, igaz? Kár, hogy lehetetlen a valóságban létrehozni. Itt az embereknek nincs gondja, nincs panasza, hiszen párja kiegészíti őt egy egészé. Egyszer, sőt, az utóbbi időben egyre többször azon gondolkodom, hogy az embernek miért kell pár. Azt érzem, hogy egyedül nem vagyok teljes, de tisztában vagyok azzal is, hogy kortársaim között nem találhatok könnyen barátnőt – tudják, milyen az az érzés, amikor hiányzik valaki, és mégsem akarunk magunk köré senkit? Én ezt érzem az utóbbi egy héten. Talán ahhoz lehet hasonlítani, hogy egy tortát félbevágnak, az egyik felét elkezdik enni, de visszahányják a tálba, és így újra egy torta lesz az elegy. Hozzávetőleg ilyen érzés van bennem. És nem csak én érzem így, mint azt később látni fogják. Itt nem számítanak a gondok, a pénzhiány, a nyomor, a siker, a gazdagság – semmi, hiszen itt a szerelemtől mindenki mérhetetlenül optimista. Mindenki önfeláldozó, csak a másik boldogsága érdekli. Ebben a világban mindenki hetero, és mindenki a gyerekvállalásra készül már 10 éves korától kezdve. A házasság alsó kora az az év, amikor a házasulandók már annyira tudnak beszélni, hogy ki tudják mondani az igent. A gyerekeket pedig arra készítik, amit ők is tanultak – legyen az ember, vagy szörny. A szörnyek itt olyan élőlények, akik bő 120 évvel földönkívüliek szexuális kapcsolatot létesítettek földiekkel, vagy rossz génkódú emberek, netán „igazi” szörnyek, amelyek barátságosak, antropomorf tulajdonságokkal rendelkeznek és nem „szörnyeskednek”. Utóbbiból kevesebb van, hiszen Csernobil hatása már eltompuló. Rájöttem, hogy mi a nő egyik legnagyobb jelentőségű ördögi találmánya a férfiak ellen: A zokni. Tudom, hogy irreálisnak hangzik, de én (és szerintem nem csak én) hadilábon állok a zokni felvételével. Nem értem a varrását. Arról nem is beszélve, hogy bebüdösíti a patáimat. Ahogy egy ismerősöm mondaná: Hát fúj. A későbbiekben feltűnne Önnek, hogy akiket említek, nem szívesen nevezek meg. Ennek oka van. Csak. Igazság szerint ezt titokban írom (mint elődjét, a „szárnybontogatósabb” A rab c. két kötetes, förtelmes valamit, amit nem ajánlok senkinek – nem úgy, mintha ezt ajánlanám bárkinek is.). De visszatérek a történethez. A gazdaság viszonylag javuló, vagy stagnáló tendenciát jelent itt, és működik is, hiszen rózsaszínnek látszik minden – még egy darabig. |